Motorokról, motorozásról motorozó nőként

Rózsaszín motoros

Amikor az égből is slusszkulcs potyog: Don't Rush challenge bakiparádé

Már több, mint egy hónapja készült a #slusszkulcskihívás videó, ami a koronavírus karantén alatt tök jól összehozta a motoros csajokat. Ha már motorozni nem lehetett, legalább szórakoztunk egy jót.

Később többen előálltak a rejtegetett bakivideókkal is, és fény derült rá, hogy nem is olyan egyszerű felvenni ezt a néhány mozdulatot jól... (már kezdjük érteni, miért forgatnak hónapokig egy-egy hollywoodi filmet). Aztán még később volt, aki már inkább nem vállalta be, hogy ország-világ rajta szórakozzon. Kár, pedig szórakozni, nevetni jó, és szórakoztatni még jobb.

Ahogy telt-múlt az idő sajnos a bakivideók fölöslegesen foglalták a telefonok tárhelyeit, így csak néhányat sikerült időben kimenekíteni az örök enyészetből.

Ez a videó tehát nem lett 13 perces, mint az eredeti, de azért jól visszaadja, hogy a motoros nők minden hülyeségben benne vannak, ha lehet egy kicsit mókázni.

Jó szórakozást kívánok ehhez is!

Don't Rush challenge - Csajok a motoron slusszkulcs kihívás

Mivel motorozni, gyülekezni, csoportosulni nem lehetett, a zárt Facebook csoportunk tagjaival úgy döntöttünk, hogy online ünnepeljük meg a 14. Nemzetközi Női Motoros Napot. Ez a vicces videó lett belőle, amiben összesen 85 magyar motoros nő vett részt.

A dolog szépsége, hogy vannak köztük olyanok is, akik nem Magyarországon élnek. Ha nem lett volna a COVID-19 koronavírus járvány miatti bezártság, akkor nem lehettek volna velünk ezen a május eleji szombaton. Így meg...

A Nemzetközi Női motoros Nap szinkronizált eseményeit Vicki Gray az alapító áttette 2020. augusztus 22-re. Reméljük, hogy akkor már sikerül együtt motorozni is.

Meglesz az új mentőmotor

El is felejtettem dicsekedni, hogy milyen sikeresen zárult a szezonbúcsúztató rendezvényünk.

Az egy dolog, hogy az égiek kegyesek voltak hozzánk, és olyan gyönyörű, 20 fok körüli időjárással segítettek, hogy sikeres legyen a program, amiről minden motoros álmodik. Így történhetett, hogy az előre regisztráltakon kívül is sokan motoroztak Dunakeszi felé ezen a szombaton.

Persze biztos vonzó volt a beígért marhapörkölt is, de az sem utolsó szempont, hogy lehetett megint bandázni egy kicsit és ismerkedni személyesen az online barátokkal.

A nap folyamán a Magyar Mentőmotor Alapítvány urnája is szépen telt, így végül 126 760 Ft-ot számolt le az alapítvány képviselője, amikor átadtuk nekik az összegyűjtött adományokat.

Ez már csak azért is büszkeséggel tölt el, mert míg a Csajok a motoron szezonbúcsúztatóján kb. 100 motoros volt, egy héttel később a pécsi szezonzárón 1000 motoros is nagyjából ugyanennyit adakozott.

A lényeg az - ahogy megtudtuk Porpáczy Richárdtól az alapítvány képviselőjétől - hogy valószínűleg már össze is gyűlt az összeg az új motorra,ami egy Honda lesz, és egy másik bőkezű adományozónak hála egy BMW motorkerékpárt is hadrendbe állítanak a következő szezonra.

Búcsúzunk a motoros szezontól

csajokamotoron-szezonzaro.jpg_740x460

Tudok egy jó okot, ami miatt érdemes motorra szállni szombaton, 2019. október 12-én.

Igen, tudom, több mint 3 év eltelt, mióta utoljára írtam ide. :D De megvan a jó okom. Bele kellett rázódnom az anyaszerepbe. Most, hogy a nagyobbik iskolás és a kicsi is óvodába jár, ismét több időm van, talán fel tudom venni a fonalat.

Most egyelőre csak egy ilyen gyors beköszönés:

Sziasztok!

Én is ott leszek szombaton Dunaharasztiban a Zo-Moto Kft. telephelyén, ahol a motoros csajokkal (és a barátaikkal, akik jó eséllyel motoros pasik), elbúcsúztatjuk a motoros szezont.

Lesz minden jó, mi szem szájnak ingere: Csajok a motoron stand a webáruházunk termékeivel, Help and Ride kulcstartó és matrica, Safety Hungary motorszimulátor, Interphone kommunikációs rendszer és marhapörkölt, amennyi jut. A helyszínen adományt gyűjtünk a Magyar Mentőmotor Alapítvány számára az új mentőmotorra.

Gyertek, jó lesz! És 20 fokot mondanak és napsütést!

További részletek a buliról itt.

10. Nemzetközi Női Motoros Nap 2016. május 7.

10_nemzetkozi_noi_motoros_nap_208-800x445.jpg_800x445

Már csak egyet alszunk, és reggel indul az egész nap tartó intenzív motorozás. Kezdünk 10-kor a Hungaroringen egy ingyenes vezetéstechnikai tréninggel a PMBB jóvoltából, majd délután női motoros felvonulás Budapesten.

Több mint 100 motoros nő egy helyen... szerintem ilyen nem sűrűn van Magyarországon.

Szuper időnk lesz, szóval minden motoros csajnak azt üzenem: Holnap CSAK HAJTS!

A visszatérés reményében

Nem tudom, mikor lesz időm ismét arra, hogy ezt a blogot is frissítsem rendszeresen, most mindenesetre beállítottam egy-két dolgot, amik már rég aktuálisak voltak. Ha pedig itt vagyok, elmesélem, mivel vagyok elfoglalva mostanában.

Amellett, hogy egy (másfél) héttel ezelőtt lett egy éves a kispasi, aki az időm nagy részét lefoglalja, azért a Csajokamotoron.hu is átesett egy csomó újításon. Először tavasszal kiszélesítettük az oldalt, hogy a trendekhez igazítsuk, szellősebb legyen az egész, és a címlapot is újraterveztük.

Azután az áruházat vettük kezelésbe, mert még valamikor januárban megadta magát. Az új verzió egészen fél évig működött úgy-ahogy, de a napokban ismét újítottunk rajta. Most úgy néz ki, minden működik, csak a termékeket kell ismét egyesével felpakolni, ami igen nagy munka.

A harmadik nagy projekt a fórum felújítása volt. A közösségi portál ismét visszakerült a CsamClub.hu domainre, így most külön van a belépés és a regisztráció. Ez persze sokkal több előnnyel jár, mint hátránnyal, mert az utóbbi időben felmerülő regisztrációs problémákat épp a hírportált és a fórumot összekötő "bridge" okozta.

A fórumnál még hátra van a rózsaszín stílus beállítása, és hiányoznak még a videók és a játékok, viszont a galéria, a blogok, a chat és az eseménynaptár tökéletesen működik ismét.

Mindezek mellett motorozni nem igen volt időm ebben a szezonban... mármint elsősorban nem a csam miatt, hanem mert a csecsszopót nem tudtam volna kire hagyni. Azért remélem, a következő év már sokkal több motoros kalanddal vár majd!

Ez még nem a világvége

Most már bizton állíthatjuk, hogy mindenki túlélte a világvégét. Nem is gondoltam, hogy másképp lesz. Na persze ahogy vesszük... hiszek abban, hogy 2012. december 21-gyel egy új világ köszönt ránk. Ha csak azt a rengeteg kisbabát vesszük, akik ebben az évben születtek, a jövő már csak szép lehet. Az ő dolguk lesz, hogy amit a szüleik elrontottak, rendbe tegyék. Vagy szülőként segíthetünk nekik, hogy már egy sokkal jobb világot teremtsünk nekik, hogy mire felnőnek, minden csodálatos legyen. 

Most pedig máris hozzáfoghatunk a világ átalakításához, készülődjünk a szeretet ünnepére! Kellemes Karácsonyt Kívánok mindenkinek!

Talma allergiás rohama

Két napja bejárta a sajtót, hogy Talma allergiás rohamot kapott egy táplálékkiegészítőtől. Szegény, tényleg szörnyen néz ki a képeken. Képzelem hogy megijedt ő is, és mindenki aki meglátta.

A dolog érdekessége, hogy kb. egy hete egészen hasonló tüneteket produkáltam: szemviszketés, aztán 2-3 napig hasonlóan dagadt volt az egész fejem. Nekem azt mondták, hogy a hormonok miatt van. És a Tényekben sem beszéltek rólam.

szemem.jpg

Sex Sells - nőkkel mindent el lehet adni

... legalábbis ezt állítják a szakemberek. De vajon igaz ez a motoros berkekben is?

marketing_at_SYM.jpgAzt hiszem igen. Vagy legalábbis a főleg férfiak irányítása alatt álló motorgyárak és motoros cégek egész biztos meg vannak győződve ennek az állításnak a helyességéről. Ha csak körülnézünk a neten, számtalan fotóval találkozunk a nő+motor kombinációban. (Ugyanez elmondható egyébként az autókról is.)

A motor talán azért foglal el kiemeltebb helyet ebben a kategóriában, mert a vágy két titokzatos tárgya, a motorkerékpár és a nő ebben az esetben majdhogynem szexuális kapcsolatba kerülnek egymással. Valószínűleg sokak fantáziáját megmozgatja, ahogy egy lenge öltözetű, forróvérű menyecske a lába közé kapja a több száz kiló hideg vasat.

marketing_at_Kuryakyn[1].jpgAzt mondjuk megkérdőjelezném, hogy egy ilyen reklámfotó láttán több ezer kiéhezett pasi rohanna azonnal a motorszalonokba motort venni, netán akkumulátort vagy más motoralkatrészt, ellenben az ilyen képekre szívesen csorgatják a nyálukat a legénylakások vécéjében vagy a garázsban.

marketing_at_Yuasa.jpgA kérdés akkor mégis csak az, hogy akkor egy ilyen fotónak mennyi reklámértéke van?

Vakvezető kutyákat támogatunk

Még mindig kapható a 2012-es Jótékonysági Motoros Naptár, aminek a teljes bevételével a Magyar Mentőmotor Alapítványt támogatjuk, de már készülődünk a 2013-as naptárra. Mikor máskor, mint a legnagyobb kánikulában?

csam_naptarfotozas_2013_9.jpg

Vasárnap már le is fotóztuk a motoros csajokat a motorjaikon néhány kedves vakvezető kutya társaságában. Ilyen még tuti nem volt. Mi is kíváncsian vártuk a napot, amikor majd kiderül, hogy a motorok és a kutyák hogy bírják egymást, de szerencsére ezek a négylábúak olyan jól neveltek, amilyet valószínűleg még sok kutyatulajdonos sem látott.

Hogy hogy kerülnek a vakvezető kutyák egy motoros naptárra?

Ahogy minden évben, a CsamClub.hu fórum tagjai idén is szavaztak, hogy mi legyen az a jó ügy, szervezet vagy bármi, ami megérdemli azt, hogy mellé álljunk. Így esett a választás idén a miskolci Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Alapítványra.

Valaki már hallott róluk, és a többieknek is tetszett az ötlet. Az pedig, hogy az alapítvány tagjai is örültek a felvetésnek, szinte természetes. Így történt, hogy a Csajokamotoron.hu Jótékonysági Motoros Naptárán 2013-ban nem csak csinos motoros csajok, szép motorok, hanem kedves kutyák is lesznek.

A naptár még készül, de a fotózásról már van fenn néhány fénykép a galériában.

Valamit valamiért

Ez az íratlan törvény nem csak emberileg, de minden szakmában utolérhető. Gondoltam, naivan…

Újságíróként, ha jegyet kérek egy rendezvényre, cserébe azzal hálálom meg, hogy tudósítást írok az eseményről, fotókkal tarkítva. Ez kölcsönös megegyezés a motoros klubokkal.

Viszont, a tisztesség fogalmát sok ál- és igazi kollégának elmagyaráznám, úgy mélyrehatóan, mert sokan nincsenek ezzel tisztában, és azokat járatják le, akik ezt nem érdemlik meg.

Volt rá nem egy példa, hogy bejelentkeztek bizonyos újságírók, vagy magukat annak állító egyének egy klubnál, és belépőt kértek. A motoros klub jóhiszeműen adott is, de cserébe semmit sem kaptak, cikk habokban nem jelent meg sehol.

Ezért, kénytelenek másképp megoldani a dolgot, hogy ne érje őket csalódás. Teljesen jogosan!

Csak azt nem értem, hogy ezek az emberek, akik képesek napokig ingyen leledzeni egy találkozón, azután pedig magasról tesznek az ígéretükre, hogy tudnak tükörbe nézni utána… Mondjuk, gondolom, ez nem esik nehezükre…

Teljesen ellehetetlenítik a szakma normális képviselőit, akik nem tudnak ez ellen tenni semmit. Vagyis, csak annyit, hogy ezután is emberi módon, teszik a dolgukat, remélve, az ilyen embereknek előbb-utóbb jól ellátják a baját, hogy megtanulják, mi a tisztesség.image214.jpg

Félidő

A foci VB döntője előtti napon a pasik nagy része talán el sem tudja képzelni, hogy félidő nem csak a fociban van. Miközben ők a meccsek szünetében sörért kiáltanak, a csajok egész mással vannak elfoglalva. 

its_a_boy.gif

Ők is a pocakjukat növesztik, csak nekik ehhez nem sör kell. Jelen pillanatban is több motoros csaj van félidőn innen és túl, akik gondoskodnak róla, hogy a magyar motoros társadalom el legyen látva utódokkal.

Egyhetes kiruccanás

Na jó igazából nem egy hét lesz, csak 5 nap (4 éjszaka). Ma egész nap pakoltunk, de már hetek óta erre készülünk. Persze az összes többi intézni való mellett.

harley_davidson_open_road_fest_alsoors_2011_26.jpg

Szóval holnap hajnalban elindulunk Alsóörsre a Harley-Davidson Open Road Festre, ahol a Csajok a motoron szép, rózsaszín sátrát is felállítjuk. Ott várjuk majd a csajokat vasárnapig, hogy találkozzunk azokkal, akiket már ismerünk, megismerkedjünk azokkal, akiket még nem, és rábeszéljük azokat is a motorozásra, akiknek még nem jött meg a bátorsága.

Szóval most sincs időm blogot írni, de megígérem, csinálok egy csomó képet, közben igyekszem posztolni a Facebookra, és a végén a Csam galériájába is feltesszük a legjobbakat. Ja,meg persze beszámoló is lesz.

Állítólag szerdától ismét beköszönt a jó idő, úgyhogy reméljük fergeteges hetünk lesz a Balaton mellett!

Úszunk a motoros szezonnal

Most nézem, hogy pont egy hónappal ezelőtt írtam ide. De persze ahogy tavaly ilyenkor, most is van alibim.

Abban gondolom egyet értünk, hogy valahogy nem indul zökkenőmentesen ez a motoros szezon. Miközben a januári kánikulában egy betegség miatt maradtam le a Safety Hungary vezetéstechnikai képzéséről, a február végi időpontom első napján leesett a hó, ezért ismét lemaradtam.

A március már a szezon előkészületeivel zajlott, és lezavartunk egy szezonnyitó bulit is, ami egész jól sikerült.

IFRD_2012_magyar_800.jpgA Budapest Motor Fesztivál idén nagyjából két héttel későbbre került, ezért most tovább úszom az árral, és most próbálom két héttel kevesebb idő alatt megszervezni a május 4-i női motoros felvonulást és a vezetéstechnikai képzést. További nehézség még, hogy az azt megelőző hétvégén Kunmadarason, a Honda Motoros Majálison is meg kellene jelennünk, és ez is némi előkészítést kíván.

Hogy hogyan folytatjuk tovább a szezont? Június elején Alsóörsre megyünk a a Csajokamotoron.hu pink kuckójával, és a hónap harmadik hetében ott van a már nagyon várt, és méltán megérdemelt Szülinapi Hétvége.

Gondolom, nem kell tovább részleteznem, hogy miért nem volt időm mostanában, de azért a továbbiakban próbálok figyelni, hogy az itteni olvasókat se hagyagoljam el.

2012\03\12 NaNa 2 komment

Ki készítse fel a motort a tavaszi indulásra?

Jó esetben úgy tettük el a motort ősszel, hogy a tavasz első sugaraira csak elő kelljen tolni a garázsból, belerakni az akkumulátort, megnyomni a gombot, és kis melegítés után elindulni, bemelegíteni az elsorvadt motoros izmainkat.

De mi van akkor, ha ősszel megfeledkeztünk néhány fontos dologról?

motor_uzembehelyezes.jpg

A tavaszi indulásnál mindenképp át kell nézni kétkerekű járgányunkat műszakilag. Ezt egy kis szakértelemmel és türelemel megáldva elvégezhetjük otthon, de ha nincs rá időnk, vagy kedvünk, elmotorozhatunk egy közeli szervízbe is, hogy készítsék fel a szezonra a gépsárkányt ott.

A kérdés már csak az, hogy ha pontosan ezzel a kéréssel állítunk oda, mármint hogy készítsék fela szezonra a motort, elvárhatjuk-e hogy mindent megfelelően átnéznek, kicserélnek, beolajoznak, vagy nekünk kell felsorolni, hogy pontosan mit szeretnénk, ha megcsinálnának rajta.

Te hogy csinálod? Mi a taktikád? Rábízod szakemberre, vagy inkább megcsinálod saját magad?

33 éves lett Valentino Rossi

A Valentin nap árnyékában, csupán két nap különbséggel a mai napon krisztusi korba lépett a MotoGP kilencszeres világbajnoka. Valószínűleg az olasz zseni, a Doktor keresztnevét is a közeli Bálint nap miatt kapta - vagyis nem Bálint, hanem Valentino nap.

Nem csak az olaszoknak, hanem a világ minden motorrajongójának fontos dátum 1979 február 16, Valentino Rossi születésének napja. Akinek eddig nem volt felírva, mostantól vésse be a naptárába, hogy minden évben együtt emlékezhessünk meg róla.

Buon Compleanno Dottore!

Miért szokatlan a hideg időjárás télen?

Már több mint egy hete hallgatjuk, hogy érkezik a szokatlanul hideg időjárás, pedig a szokatlan inkább az volt, hogy a december és a január olyan, volt, mint ha tavasz lenne. Még motorozni is simán lehetett a tizenvalahány fokban és napsütésben.

Igazán nem kellett ahhoz sem meteorológusnak lenni, hogy többször is megpendítsem, hogy meglesz ennek még a böjtje, amikor majd májusban fog esni a hó. És persze még az sem számítana szokatlannak, hiszen az évszázadok alatt számtalanszor történt már ilyen.

Csak pár dolog, ami az időjárással való rémisztgetésekről eszembe jutott hirtelen:

  • Reggel, amikor felébredtem, az volt az első gondolatom, amikor elhúztam a függönyt, hogy hol van már a szibériai hideg meg a harminc centis hó, amit már egy hete ígérgetnek csütörtökre (ma péntek van).
  • A -10 fokos hideg akkor lenne szokatlan, ha mondjuk június lenne. De februárban nem az.
  • Az uram a FB-n talált valami olyat, hogy egy erdélyi polgármestertől kérdezték, hogy mit csinálnak a faluban, -28 fokban, hogy védekeznek a hideg ellen. Először nézett értetlenül, aztán hosszas gondolkodás után azt válaszolta: "Hát akkor begyühet a kutya."
  • A szokatlanul hideg az volt, amikor 1977-ben kb., Mongóliában, -40 fokban (arrafelé amúgy ez sem szokatlan) olyan gyönyörűen csillogott a szülőotthon vaskorlátja, hogy megkívántam. Megnyaltam, és egyből odafagyott a nyelvem. Már nem emlékszm, hogy sikerült anyáméknak lecsatlakoztatniuk onnan anélkül, hogy leszakadt volna az összes ízlelőbimbóm. Azért remélem, hogy senki nem hugyozott a számba, hanem szereztek valahonnan meleg vizet.

Szóval szerintem, ha jön végre a hideg meg a hó, használjuk ki, és menjünk szánkózni meg síelni a hegyekbe!

 

2012\01\11 NaNa 1 komment

Lényeg, hogy görd(b)üljön

Miközben mindenki a benzináremeléssel meg a végtörlesztéssel van elfoglalva, azért szuperjó dolgok is történnek kis hazánkban a motorosok körében. Miután kilőttem az összes Viktort anyázó posztot és "mi leszek a 2012-es évben" kvízt a Facebookon, a végén szinte csak egy maradt.

Miért nem szólnak a hírek a jó dolgokról is? Miért fókuszálnak az emberek a szarra, és miért utálják, ha valaki sikeres. Vehetnének példát róla, tanulhatnának tőle, beszélgethetnének vele... Vagy legalább a FB-n megoszthatnák többen, amikor sikert ér el. 

Büszke vagyok. Na nem magamra, nem is arra, hogy nagyjából 15 éve ismerem, hanem rá, arra amit elért, arra amit a saját erejéből létrehozott, és arra is, hogy elismerik a tudását nemzetközi szinten, ami szerintem nagyon nagy szó.

Sanyikát a Radical Garage motorépítő műhely tulajdonosát egyetlen magyarként választották be tavaly a Nemzetközi Motorépítő Mesterek Szövetségébe (International Master Bike Builders Association (IMBBA)). Nem tudom, hogy erről hányan hallottak eddig. Most pedig a tanfolyamok elvégzése után már társbíróként tevékenykedhet majd a nemzetközi motorépítő versenyeken.

Egyelőre be kell érnem azzal, hogy nála rendeltem meg nyáron a motoromhoz az ültető kitet, és időnként, ha a körülmények úgy alakulnak, együtt is ebédelhetek vele, de remélem, hogy amikor megépül az első Csajok a motoron custombike, akkor azt vele készíttethetem majd el!

A szélvihar egyetlen túlélője

Szerencsés csillagzat alatt született az az 1942-es Harley-Davidson U modell, amelyet Mórocz "Művész" Zoli restaurált két hosszú év alatt.

harley_davidson_u_modell_1936_01.jpg

Történt ugyanis, hogy nem sokkal a motor elkészülte után, 2011. december 8-án szélvihar söpört át a Budapest melletti településen, ahol a Művész lakik. A nyáron tetőfelújításon átesett garázs, ahol Zoli saját motorja valamint az U modell is pihent, egy nagyobb széllökéstől kártyavárként omlott össze.

harley_davidson_u_modell_1936_03.jpg

A két motor közül az öreg vas volt a szerencsésebb. Bár a romok alól alig látszott ki, mindössze a fényszórója sérült egy kicsit. Ezzel szemeben a másik motor totálkáros, és vázcserés lett. 

harley_davidson_u_modell_1936_02.jpg

Brad Pitt után szabadon zombielhárítás Barbiéknál

A legutóbbi Tetkós Barbie után már szinte semmin nem csodálkozom. Már megszoktam, hogy az elmúlt évtizedek alatt a hatéves hercegkisasszonyok álmaiban gyönyörű rózsaszín palotában lakó, rózsaszín sörényű pónin lovagló Barbie babából mára egy kozmopolita nő lett, aki ha akar űrhajósnak vagy autóversenyzőnek áll. A parkettafrizurás Ken pedig csendben asszisztál mindehhez.

Karácsonyra viszont megint valami extrával kellett előrukkolnia a babagyárnak. Ők úgy látták jónak, ha Krisztus születését egy zombielhárító Barbie babával ünneplik meg. Az igazi fanatikusok pedig zombi Kent is rendelhetnek hozzá.

VV Attila úgy csajozik, mint egy ovis

Szégyent hoz a motorosokra az egykori motoros magazin főszerkesztője a Való Világ villában. Bár sokak szerint ő a legintelligensebb a valóságshow ötödik szériájában, az érzelmi intelligenciája valahol jóval a béka segge alatt van.

vv_kinga_vv_attila_valo_vilag_5[1].jpg

Meglehet, hogy az üzleti életben segíti az előrejutást az állandóan szenvtelen arc, a durva beszólások, a lelki terror és a zsarolás, de valaki megmondhatná már Attilának, hogy a nőknél ez nem jön be. Neki sajnos mindössze ezek az eszközök állnak rendelkezésére, hogy felhívja magára a figyelmet a gyengébbik nem körében, és szűkös fegyvertárát az erős érzelmek hatására egyre durvábban a kiszemelt vad ellen fordítja.

Persze úgy tűnik, méltó partnerre talált ebben Kingára, aki lévén kissé mazochista alkat, még direkt élvezi is ezt, és a durvaságot hétről-hétre egyre jobban kajálja.

Azok kedvéért, akik elhitték Attilának, hogy motoros, csak annyit mondanék, hogy a motorosok ennyi idős korukra azért ennél valamivel több élettapasztalattal bírnak, és egyáltalán nem így udvarolnak.

Jótékonyságból vetkőznek a csajok

A férfiak fantáziáját alaposan meg tudja mozgatni egy lenge öltözetű nő, vagy egy jó motor. Ha ez a kettő együtt jár, annál nagyobb örömet alig lehet okozni számukra - maximum, ha a kedvenc kajájukat főzzük, na jó, van még valami, de azt már tényleg nem írom le.

jotekonysagi_motoros_naptar.jpg

Úgy néz ki, hogy 2012-ben sem fognak motoros naptár nélkül maradni a magyarok, hiszen a Csajokamotoron.hu fórumának tagjai ismét nagy elhatározásra jutottak. Az árvízkárosult családot támogató jótékonysági naptár után idén egy nagyobb volumenű gyűjtést kezdeményeznek: a Magyar Mentőmotor Alapítvány számára szeretnék összegyűjteni egy defibrillátor árát.

A hirtelen jött ötlethez máris több cég és magánszemély csatlakozott, a lányok pedig teljes gőzzel készülnek az október 29-i fotózásra. Ha az égiek is úgy akarják, két héttel később, az támogatók már meg is vásárolhatják majd a november 12-i Devils Börzén, egyenesen a csajoktól, vagy megrendelhetik a Csajokamotoron.hu webáruházában.

Szamárvezető

Azt már eddig is tudtam, hogy sok autóvezető (általában kisebb városi autókkal), aki a bal oldali sávelválasztó vonalon közlekedik folyamatosan, azért teszi ezt, mert a vonalat szamárvezetőnek használja. Így biztos lehet benne, hogy követi a sáv által kijelölt útvonalat - közben persze a mellette, a bal oldalon közlekedőket rémisztgeti, hiszen időnként át is lóg a másik sávba. Az ilyen sofőrök súlyosabb verziója a villamos- és trolivezető, akiket életük nagy részében egy kábel irányít.

Arra, hogy valaki miért hajt a jobb oldali vonalon, csak most jöttem rá: ezek az úrvezetők annyira félnek a vonalaktól, hogy igyekeznek a sáv közepén maradni. Csak éppen nem az autót helyezik középre, hanem magukat. Így a helyzet csaknem ugyanaz, mint az előző esetben: ha a sofőr a sáv közepén van, az autó minduntalan a jobb oldali vonalon halad, néha-néha átlógva a jobb oldali sávba.

Emlékszem, annak idején Apám úgy magyarázta, hogy a Wartburg Turist elejének a jobb oldali sarkát kell a vezetőülésből a sáv széléhez igazítanom. Így lehet elérni, hogy az autó a sáv közepén legyen vezetés közben.

Azt nem tudom, hogy a mostani, nyomott orrú autókkal mi a helyzet, mihez kell igazodni, de azt gondolnám, hogy azokat sokkal könnyebb betájolni, ráadásul sokkal kisebb helyet is foglalnak el a sávban, amit - mindenki elhihetné - olyan szélesre terveztek, hogy akár egy kamion vagy egy busz is elfér benne, ha középen halad.

Ez a videó azt illusztrálja, hogy ezzel a problémával nem csak Magyarországon küzdünk. Ezen a videón a Gizmag újságírója, Loz Blain tesztel egy BMW-t, miközben csaknem elüti szemből egy terepjáró.

ros


süti beállítások módosítása