Még a boldog klasszikus biker korszak gyermekének vallhatom magam, ezért evidens, hogy álmaimban mindig is egy lecsupaszított Harley szerepelt. Ez nem változott semmit az idő múlásával, mondhatjuk ízlésem, elveim megcsontosodtak.

Aztán egyszer tíz éve betévedtünk Ostffyasszonyfára. Furcsa, ismerős hang ütötte meg botfülemet, de mindenhol csak "pályagépeket" láttam. Fiúk persze a másodperc töredéke alatt egy vadászeb szimatával rátapadtak egy sportmotorra. Nem volt nehéz a burkolat alatt meglátni a V2-est még nekem sem. Ó hát innen ez a hang! Egy Sportster blokk melegedett éppen, és osztrák tulaja kedvesen mosolygott ránk. Megnéztünk pár kört, amit futott a pályán és tovább indultunk. Viszont a gondolat ott motoszkált a fejemben. Vajon milyen lehet? Mégiscsak más futómű, fék, súly, de a szív az a klasszikus! Jó lenne megtekerni egyet! Meg fogsz halni rajta. Volt a féltő válasz. De engem mégis vonzott hozzá valami.

Eleve egy igazi konszenzusnak éreztem ezt a motort, aminek sikerült az, ami a -köszönhetően a tudatos, piacorientált és az emberek ostobaságát kihasználó-  többi gyártónak, kereskedőnek és úgy amblock az egész motoros társadalomnak nem. Mindenhonnan az alkatrészek javát használta fel, tekintet nélkül márkára, típusra, felekezetre. Persze Ericnek ezek után nem is volt maradása szélkakas munkahelyén, így motorját hamarosan önálló manufaktúraként kezdte el gyártani -bár a gyártani szó talán túl rideg ehhez a tevékenységhez-. A kezdeti, már bizonyított XR ezres blokkot idővel leváltotta, az akkor újdonság térhálós váz is folyamatosan fejlődött, a "benzintank" is abszolút reform volt. A fékek Nissin, a telók Showa-k lettek és még sorolhatnám. A motor beérett. Persze ára minden volt, csak alacsony nem, de őszintén melyik kézműves termék olcsó?! És valahol ez is az. Volt.

Volt, mert pár hete Eric bejelentette egykori, majd később újbóli munkáltatója lefejezi 26 év munkáját. Sosem próbáltam ki. Megtehettem volna, de talán túlságosan is belém ivódott a fenti féltő mondat. Ma már jóval elővigyázatosabb vagyok. Túlságosan is.

Pár éve Sárváron a nyílt napon szemeztem vele. Csabi vigyorogva kérdezte nem próbálsz ki valamit? Én makogtam hogy áá, minek, jó nekem. Közben sóvárogva figyeltem Őt. Soha nem szerettem kölcsönkérni motort, de FP-vel is csak ketten mentek rajtam kívül mióta nálam van. Ha balfék vagyok és bukok, bukjak a sajátommal. Így kihagytam ez a lehetőséget. Persze hazafelé vastelepemen rázkódva átkoztam hülyeségem, de ez van. Ez a hajó elment.
Végleg. Végleg?! 
Nyugodj békében BUELL!

Kép forrása: www.asphaltandrubber.com