Pocakos motoros

A múlt héten megszületett a legújabb kis motoros csaj: egyik motoros barátnőnk kisbabája. A hétvégén pedig egy másikról derült ki, hogy már három hónapja rejteget valakit a szíve alatt. Ilyenkor mindig felmerül a téma, hogy ezután mi lesz a motorozással. 

Ismerőseim között volt olyan, aki már eleve úgy tervezte meg a terhességét, hogy a téli hónapokra essen a nagy része. Így a szezonban még pocak nélkül tudott motorozni, és a következő nyár elején, szülés után ismét el tudott csenni 1-1 órát a kisbabától. Ez persze nem mindig jön össze, és van, hogy ki kell hagyni egy komplett szezont. Aki nem motorozik, nem értheti meg, hogy ez milyen nagy áldozat. 

Olyan is van, aki ahogy megtudta, hogy babát vár, egyből eladta a motort. Az árából berendezték a gyerekszobát, és ha majd újra alkalmas lesz az időpont, egy újabb gépet vesz. Legalábbis az elején mindenki ezt mondja. De amikor az embert magával ragadja az anyai ösztön, amihez még a család rosszallása is kapcsolódik, előfordulhat, hogy soha többé nem fog motort vezetni. Ki-ki másképp reagál az új feladatra. 

Az is kérdés szokott lenni, hogy meddig lehet motorozni teherbeesés után. Ha a családot kérdezzük (az előbbi témára utalva) semeddig és soha többé. Természetesen a nőgyógyászok sem javasolják ilyenkor a motorozást, hiszen a magzat nehezebben tapadhat meg. De az elején gyakran az ember még nem is tud róla! 

A lányok, akiknek hobbija a motorvezetés bármelyik formája, legtöbbször azon a véleményen vannak, hogy az első számú kritérium, hogy motorozni addig lehet, amíg a pocakjuk elfér a motoros ruha alatt. A másik, hogy mindenképp fontos, hogy a leendő anyuka odafigyeljen magára. Ha úgy érzi, hogy a motorozás veszélyes a magzatára, netán a közlekedés felizgatja, jobb ha egy időre mégis abbahagyja. 

Szerencsére ma már van olyan fórum, ahol az éppen babát váró vagy már a szülésen túlesett motoros kismamák megoszthatják egymással tapasztalataikat, örömüket, bánatukat. A hasonló gondolkodású lányok-asszonyok nagyon sokat tudnak segíteni egymásnak a kezdeti tanácstalanságban.