Szerencsés szezonkezdet

Mondjuk már az is nagy szerencse, hogy új motorral kezdhetem az idei szezont. Az, ahogy hozzájutottam, már önmagában felér egy csodával.

Az egyetlen problémám csupán az időjárás... volt olyan év, amikor már februárban motoroztunk, sőt olyan is, hogy egész télen nem is kellett eltenni a járgányokat. Persze ha már tél, akkor legyen hó meg hideg, de azért most már elég belőle.

Szóval hétvégén úgy döntöttem, hogy a hideg ellenére is kipróbálom az új családtagot, és télikabátban megyek egy kört az utcában. Ahogy a képen is látszik, az első dolgom volt, hogy beleléptem egy jelentős méretű kutyagumiba - hiába, nagy öröm, ha az embernek kutyái vannak.

Ezek után valóban sikeres, sok-sok motorozással teli, száraz, és kellemesen meleg motoros szezonra számítok. Nem is lehet másképp, hiszen a lábtartót is összekentem kutyaszarral.