Délen van valami a levegőben, amitől az ember kisimul, megnyugszik, egyszerűen olyan érzése lesz, hogy minden rendben van. Már évek óta ez van velem, de az elmúlt hétvége megint bebizonyította, hogy nem csak én vagyok ezzel így.

Az Aranyhorda bulijai évek óta a legjobbak az egész szezonban. Nincs tömeg, nincsenek colorosok, nincs feszkó, nincs belépő, csak szép környezet, régi ismerősök, egyetlen büfé és a falu egymedencés strandja.

Ide az emberek nem azért jönnek, hogy feszengjenek a bőrruhában, és hogy fel-alá motorozzanak a többieket zavarva, hanem hogy találkozzanak a barátokkal, beszélgessenek, és együtt mulassanak. Valójában minden motoros találkozónak erről kellene szólnia.

Már évek óta fix ez az időpont. Kisszékelybe menni kell, mert ott mindig jó. Ha megkérdezik, mitől jó, nem nagyon tudok elmondani semmi különöset. Szép ez a táj, kedvesek az emberek, nyugodtak, és aki ide jön, megnyugszik, és nem akar semmi mást, csak azt, ami itt van.

Az idei buli még jobb volt, mint az eddigiek. Talán a telihold tehetett róla, vagy csak egyszerűen az egész társaság ráhangolódott a közös hullámhosszra... a szombati buli semmihez sem volt fogható. Évek óta nem történt olyan, hogy fiúk-lányok, egyedülállók és házasok helyiek és gyüttmentek együtt mulattak, táncoltak és énekeltek kifulladásig. Így. Vagy lehet, hogy volt, csak eddig én kimaradtam...

Mert igazából így visszaolvasva csak azt mondhatom, hogy "miért, mindenhol ez van", pedig ez nem igaz. Ezt csak azt tudja, aki ott volt. Aki végigtáncolta és énekelte az éjszakát, és még hétfőn is a Hairt hallgatta a munkahelyén.

És az, aki akkor, amikor a többiek elmesélték, hogy a másik buli milyen jó volt, ami eleinte dilemmát okozott (ide menjünk vagy inkább oda?), a végén csak ennyit mond: De jó, hogy nem oda mentünk! Milyen jó, hogy ez a hétvége lezajlott fölösleges feszkó nélkül, és helyette csak a felhőtlen szórakozás maradt.